Stratégiaváltás az orosz külpolitikában?

Az írás alapkérdése az, hogy a kétpólusú világrend és annak egyik oszlopa, a szovjet birodalom összeomlása jelentette kihíváshoz az újjászülető Oroszország miképp alkalmazkodik.1 Szuperhatalomból középhatalommá válva miképp határozza meg saját mozgásterét, hogyan alakul az atlanti és az európai kapcsolatrendszer egymáshoz viszonyított jelentősége. A belpolitikában egyre erőteljesebben központosító Vlagyimir Putyin elnök külpolitikai mozgástere értelemszerűen megnőtt, különösen a szeptember 11-i eseményeket követően. Milyen következményekkel jár a külpolitikai és a belpolitikai súlypontváltás? Milyen szerepe van a Jelcin utáni Oroszországnak az új nemzetközi kapcsolatrendszerben? Míg a legtöbb országban a külpolitika a belpolitika meghosszabbítása, Oroszországban ez fordítva volt, és jelenleg is fordítva van. A külpolitika a belső, nemzet- és államépítő törekvések eszköze, és csak ekként érthető.

The basic question of the paper is how the newly emerging Russia is adapting to the challenge of the bipolar world order and the collapse of one of its pillars, the Soviet empire.1 From a superpower to a middle power, how does it define its own space for manoeuvre, how does the Atlantic and European relations develop in relation to each other. President Vladimir Putin, who is increasingly centralising his domestic policy, has seen his foreign policy room for manoeuvre increase, especially after the events of 11 September. What are the consequences of this shift of emphasis in foreign and domestic policy? What is the role of post-Yeltsin Russia in the new international relations? While in most countries foreign policy is an extension of domestic policy, in Russia it was and is the other way round. Foreign policy is a tool for internal, nation- and state-building, and can only be understood as such.