Hazug-korrrespondencia mondatok egy buridáni rendszerben

Klima Gyula Ontológiai elkötelezettség és a hazug-paradoxon szemantikailag zárt nyelvekben című cikke Buridán szemantikájának olyan rekonstrukcióját adja, amely szemantikailag zárt, a „materiális adekvátság” követelményének megfelelően helyesen specifikálja az egyes kijelentéstípusok korrespondenciafeltételeit, míg a kijelentések triviális implikációfeltételét is tekintetbe véve paradoxontól, azaz önellentmondástól mentesen képes akkomodálni az önmagukra referáló és az önmaguk igazságát tagadó kijelentéseket. Ebben a kritikai jegyzetben ezt a megoldást vizsgálom, és azt az ellenvetést fogalmazom meg, hogy az ily módon kiépített rendszer, amennyiben lehetővé teszi, hogy benne olyan mondatokat fogalmazzunk meg, amelyek az egyes mondatok korrespondenciafeltételeit specifikálják – másképp fogalmazva, ha a nyelv a korrespondenciára nézve is zárt – olyan kijelentések megfogalmazását is megengedi, melyek azt mondják ki, hogy saját korrespondenciafeltételük nem teljesül. Egy ilyen mondat például azt mondaná ki, hogy a dolgok a világban nem úgy állnak, ahogy a mondat azt róluk mondja. Az ilyen öncáfoló korrespondenciamondatok rendszerünkben értelemszerűen szemantikai paradoxonokhoz fognak vezetni. Másik eshetőségként elképzelhető, hogy az egyes mondatok korrespondenciafeltételeit nem lehet minden további megkötés nélkül kifejezni magán a nyelven belül. Másképp fogalmazva, ebben a második esetben a rendszer nem lesz zárt a mondatok korrespondenciafeltételeinek kimondására nézve.

Gy. Klima’s article Ontological commitment and the Liar paradox (in this issue) gives a reconstruction of Buridan’s semantics which is semantically closed, provides a materially adequate specification of the correspondence requirements of propositions, and taking the further, trivial implication presupposition of these propositions into account is able to accommodate without paradox self-referential sentences, including the Liar. In this critical review I examine this solution, and suggest that the system, if it allows for sentences expressing the correspondence requirements of individual sentences – i.e. if it is closed also on correspondence, besides being closed on truth – may also allow for sentences which express that their correspondence requirements are not met. Such a sentence would e.g. say that things are not such and such in the world as the sentence itself says
they are. Such self-defeating correspondence sentences then may reintroduce semantic paradoxes into our system. Alternatively, the correspondence requirements of individual sentences might not be expressible without restriction within the language itself. Put otherwise, in this latter case the system would not be closed on expressing the correspondence requirements of sentences.