Az Európai Bankunió reformja – a makroprudenciális felhatalmazások rendszerének újragondolása a kelet- és közép-európai országok szemszögéből

A szerzők cikkükben amellett érvelnek, hogy fontos az Európai Bankuniót (BU – a továbbiakban általában: Bankunió) vonzóbbá tenni a kelet-közép-európai országok számára. Ugyanis csak így lesz képes a Bankunió egyszerre növelni az egységes piac hatékonyságát és biztosítani egész Európa számára a pénzügyi stabilitást. Első lépésben a szerzők megmutatják, hogy miért nem vonzó jelenleg a Bankunió a kelet- és közép-európai országok számára. Áttekintve az európai bankszabályozás történetét, rámutatnak arra, hogy a szabályozás logikáját a válság előtt a szubszidiaritás elve és az európai szintű egységes szabályozás elve közötti kényes egyensúly jellemezte. Azt állítják, hogy a Bankunió nem ezt az elvet követi. A Bankunió központi elemévé váló makroprudenciális bankszabályozás példáján mutatják be, hogy az Egységes Felügyeleti Mechanizmus létrehozását és ezen belül a makroprudenciális mandátumok allokációját egy új logika: az euró megmentése és a szuverén és banki kockázatok között kialakult ördögi kör megtörésének igénye vezette. Ez a logika idegen a külföldi banktulajdon dominálta eurózónán kívül maradó kelet-európai országok számára. Vagyis, bár elismerik és hangsúlyozzák, hogy a válság óta a kelet- és közép-európai országok bankpolitikáját egy erőteljes banknacionalista vonulat jellemzi, itt amellett érvelnek, hogy a Bankunión való kívül maradásukat a Bankunió által megvalósított új szabályozási logika is indokolja. Kritikájukban ugyanis a korábbi bankszabályozási elv – a szubszidiaritás – hiányára mutatnak rá: kifogásolják a makroprudenciális kompetenciák és a makroprudenciális döntésekért viselt felelősség összhangjának hiányát. Ezért a szerzők olyan reformjavaslatokat fogalmaznak meg, amelyek képesek megszüntetni ezt az aszimmetriát. Teszik ezt azért, mert véleményük szerint a Bankunió ilyen irányú reformja hatékonyabbá és így előnyösebbé tenné azt minden uniós tagállam számára.

This article argues that it is imperative to reform the Banking Union in such a way to make it more attractive for Central and Eastern European (CEE) governments.This is because only after such reforms will the Banking Union be able to fulfill its promise of increasing the effi ciency of the Single Market and provide financial stability for whole of Europe. As a first step, we explain why the Banking Union in its current form is not attractive for CEE countries. Looking at the history of financial market regulation in Europe, we show that prior the global financial crisis,the underlying logic of regulation was a careful balance between subsidiarity and increasing European unity. We argue that the Banking Union does not follow this logic of regulation. Instead, through the example of a core element of the Banking Union - macroprudential regulation – we show that the logic of creation of the Single Supervisory Mechanism and within it the allocation of macroprudential mandates is driven by a new logic: to save the Euro and cut the vicious circles between sovereigns and domestic banks within the Eurozone. This logic does not resonate well with CEE countries, whose banking sectors are dominated by foreign banks and so far stayed outside the Eurozone. While we acknowledge the importance of bankingmnationalism in understanding the motivation of CEE governments to stay outside the Banking Union, here we would like to draw attention to the fact that the current organization of the Banking Union is not particularly inviting for them. We draw attention to the lack of subsidiarity in the regulatory logic of the Banking Union, more precisely to the asymmetry between macroprudential competencies and allocation of responsibility for macroprudential decision making. This is why, we compile a set of recommendations to decree this asymmetry. Reforming the Banking Union along such lines, we argue would make it more effi cient and appealing for all members of the European Union.