A KGST helye a világgazdaságbana nyolcvanas években

A magyar gazdaság- és külpolitika számára a nyolcvanas évtized alapvető stratégiai döntéseinek kialakításában meghatározó súllyal esik latba az, hogy a külgazdasági környezetünk meghatározó közegét jelentő KGST-integráció helye milyen lesz a világgazdaságban: a hetvenes évtizedben megindult világgazdasági nyitás folytatódása, esetleg felerősödése vagy ellenkezőleg, a gazdasági elzárkózás, a fokozott „önerőre támaszkodás” irányzata jellemzi-e majd évtizedes távon a KGST-közösség és a tagországok gazdaságpolitikáját ? A válasz nem egyértelmű. A közgazdasági irodalomban bizonyítottnak tekinthető az, hogy a világgazdasági nyitás a hetvenes évtizedbelinél is következetesebb továbbvitele és — az irányzathoz eltéphetetlenül kapcsolódóan — a nyitás politikájával adekvát gazdasági-intézményi közeget megteremtő, átfogó gazdasági reform végrehajtása az egyedül racionális, amellyel szemben nincs ésszerű alternatíva. Ennek ellenére a politikai és az ideológiai, de időnként a gazdasági irodalomban is időről időre felbukkannak olyan írások, amelyek a „zárást”, a túlzott mértékűnek ítélt „nyugati függőség” csökkentését javasolják. Vajon az enyhülési folyamat lefékeződése, a nagyhatalmak közti viszony romlása — ami a kelet—nyugati kereskedelem legalább középtávra várható (és a világgazdaság szerkezeti átrendeződéséből adódó) stagnáló szakaszával esik egybe — nem teszi-e szükségessé, kívánatossá vagy legalábbis elkerülhetetlenül adódó, „szükséges rossz” következménnyé a KGST befelé fordulását? Ez a sokakban megfogalmazódó kérdés indokolja azt, hogy a keleteurópai regionális és a világméretű együttműködés viszonyát, lehetséges arányát ne csak a „mi a kívánatos” normatívája, hanem a lehetőleg tárgyszerű, pártatlan prognózis szempontjából is megvizsgáljuk, s — a tévedés lehetőségét is vállalva — vázoljuk fel az eltérő külgazdasági alternatívák mellett szóló tényezőket. A lehetőség és a valóság, a kívánatos és a valószínű sokszor alig kitapintható eltérései teszik ezt a prognózis-feladatot izgalmassá.


For Hungarian economic and foreign policy in the 1980s, the place of the KGST integration in the world economy, which is the dominant medium of our foreign economic environment, will be a decisive factor in shaping the fundamental strategic decisions of the decade: will the economic policy of the KGST community and its member states be characterised by a continuation or even an intensification of the opening up of the world economy that began in the 1970s, or, on the contrary, by a trend towards economic isolation and increased "self-reliance" ? The answer is not clear. It is well established in the economic literature that the only rational course of action is to pursue the policy of opening up the world economy even more consistently than in the 1970s and to implement a comprehensive economic reform that is inextricably linked to this policy and creates an economic and institutional environment that is appropriate to the policy of opening up. Nevertheless, in the political and ideological literature, and sometimes in the economic literature too, there are periodic articles advocating 'closure' and a reduction in what is considered to be excessive 'dependence on the West'. Does the slowing down of the easing process, the deterioration of relations between the great powers - which coincides with the stagnation of East-West trade expected at least in the medium term (and resulting from the structural reorganisation of the world economy) - not make the inward turn of the KGST a necessary, desirable or at least inevitable consequence of a "necessary evil"? This question, which is being asked by many, justifies an examination of the relationship and the possible proportion of regional and global cooperation in Eastern Europe, not only from the point of view of the normative 'what is desirable', but also from the point of view of a preferably objective and impartial prognosis, and - with the possibility of error - an outline of the factors in favour of the various foreign economic alternatives. It is the often barely discernible differences between the possible and the real, the desirable and the probable, that make this task of forecasting so exciting.